__GA__A Sonic, a sündisznó célközönsége kétségkívül a tíz éven aluli korosztály. Mivel a dilettáns humor és a bugyuta karakterek az említett kor felett már nem cukik, csak zavaróan dinkák. A történet az első Sonic-epizód után veszi fel a fonalat: kék sündisznónk...
CODA (2021) – Kritika A CODA tarolása a 94. Oscaron sokakat nagyobb pofonként ért, mint amit Will Smith tudott kiosztani Chris Rocknak, talán még váratlanabb is volt. A díjátadót követők nagyrésze – miután Jane Campion kurzusfilmjével elvitte a legjobb rendezőnek járó díjat – A kutya karmai köztre vagy az addigra 6 aranyszoborral büszkélkedő Dűnére tette […]
The post CODA (2021) – Kritika appeared first on Filmezzünk!. Michael Bay megint "fillérekből" rendezett egy akciófilmet és ezúttal Ryan Reynolds után Jake Gyllenhaalt sikerült behúznia a főszerepre.
- Video
- Nő a házban szemben az utca másik oldalán a lánnyal az ablakban - Kritika - Puliwood
Video
Nem véletlen, hogy a film a nézőt is összezárja a főszereplővel egy légtérbe. A cél ezzel a megfelelő azonosulás kiváltása. Ahogy szépen lassan bontakozik ki az alapszituáció, úgy képesek vagyunk az atmoszférával azonosulni. A film légköre legalább annyira szürke és komor, mint maga a téma, amiből építkezik. Főszereplőnőnk betegsége inkább a képi világban testesül meg, mint dialógusok által. A filmben viszonylag keveset beszélnek magáról a fóbiáról, inkább a különféle helyzetek hivatottak ezt bemutatni számunkra. A mű elég jól képes bevonzani a nézőjét és a végletekig fenntartani a figyelmet és rendkívül feszült helyzeteket képes teremteni. Amikor a szorongás és bezártság a tehetetlenséggel párosul, ott vagyunk képesek igazán átérezni Anna helyzetének komolyságát. Mert tekintve, hogy az utóbbi időben igencsak megszokta az emberiség a négy fal között rekedt életet, így első hallásra nem biztos, hogy túl érdekesnek tűnhet a szituáció. Jobban belegondolva azonban a cselekmény egy olyan helyzetet teremt, amelyben kiváltképp az őrlené fel az idegeinket, hogy nem vagyunk képesek cselekedni.
- Albérlet Szigetvár - megveszLAK.hu
- A fóbiák fojtó atmoszférája mögötti valóság - Nő az ablakban kritika - Kritizátor
- Nő az ablakban: Kritika: Ezt a filmet sem Amy Adams, sem a Netflix nem teszi ki az ablakba
Forrás: Netflix És a könyv vége azért is ütött akkorát, mert nem egy, hanem két fordulatot is kaptunk: az egyiket az izgalmas thrillervonalon, a gyilkossággal összefüggésben, a másikat viszont Anna személy(iség)ével kapcsolatban, így a sztori végkimenetele egyszerre volt sokkoló, megrázó és szívszorító. Jó ideje tudni, hogy a Holtodiglan, A lány a vonaton és a Ne higgy a szemének! után a Nő az ablakban sem kerüli el a filmfeldolgozást, ráadásul igazi sztárszereposztással készül. Az Amy Adams – Gary Oldman – Julianne Moore – Jennifer Jason Leigh – Wyatt Russell – Anthony Mackie összeállításból pedig főleg Adams tűnik kiváló választásnak. A színésznő a 2010-es The Fighter – A harcos tól kezdve több lecsúszott karaktert is megformált már, igen átélten. A Nő az ablakban -beli Annához az Éles tárgyak című miniszéria (szintén a már említett Gillian Flynn regényének adaptációja) Cammille-ja esik a legközelebb: egy sebezhető és megsebzett, függőségekkel és múltbeli traumákkal küzdő nő, aki ugyanakkor nem hagyja magát, ragaszkodik a saját igazához, és segíteni akar másokon.
Nő a házban szemben az utca másik oldalán a lánnyal az ablakban - Kritika - Puliwood
Sokkal kevésbé egyértelműen vicces ez a sorozat, mint elsőre tűnik, mindenesetre a címével előre jelzi, hogy kár szinte bármit komolyan vennünk. A Hátsó ablak, A lány a vonaton, a Nő az ablakban - csak pár cím a legismertebbek közül, ami a kukkolással, a mentális problémákkal és a valóság torzulásával vagy megkérdőjelezésével foglalkozik, pedig ennél bizonyára szélesebb a lista. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a szubzsáner megérett arra, hogy nyíltan előálljanak az ilyen típusú sztorik problémáival. A Nő a házban szemben az utca másik oldalán a lánnyal az ablakban minisorozat formájában dolgozza fel, mekkora blődségek bújhatnak meg a fordulatok mögött, de a szitkomtól távol, sokkal intelligensebb módon közelíti meg a kérdést. Anna Fox (Kristen Bell) elvált festőművész, aki egyedül él hatalmas házában, és egész nap az utcafrontra néző ablakban ül és borozik. Sokat. Egy nap új szomszéd költözik a szemben lévő lakásba, Neil (Tom Riley) és kislánya, Emma (Samsara Leela Yett), akikkel Anna hamar összebarátkozik.
A regényben végigkövethetjük Anna elbizonytalanodását, és azt a folyamatot is, aminek a végén talán képes lesz szembenézni múltjával, képes lesz megtenni azt az egy lépést (konkrét és szimbolikus értelemben is), amivel visszatér az életbe. A naplószerű felépítés és az E/1. -es narráció kifejezetten jót tesz a történetnek, Anna karaktere érdekes, az olvasó kíváncsi a jelenére és a múltjára is, a regény eleje pörgős, Anna kellő iróniával (és öniróniával) mutatja be kényszerű bezártságát. Ahogy lassan feltárul a múltja, és egyre többet tudunk meg a férjéről és kislányáról, a humor helyét egyre inkább átveszi a fájdalom és a bűntudat, ráadásul megjelenik a Russel-család is, akiknek legalább annyi rejtegetnivalójuk van, mint Annának. Onnantól, hogy Anna lát (vagy csak azt képzeli, hogy lát) valamit az ablakából Russelléknél, borzasztóan leül a történet – egyre csak nyúlik, mint a rétestészta, nem halad semerre, ami sajnos a főszereplő bezártságából is adódik. Az agorafóbia nagyon eredeti ötlet, de egy krimiszerű történetnél, ahol a cselekmény fontos része lenne a "nyomozás", az összefüggések megtalálása, a kapcsolatok felfejtése, egy idő után elég irritáló, hogy a főszereplő csak az ablakon (és az interneten, amivel nem megy semmire) keresztül képes bármilyen megfigyelést végezni.
A Nő az ablakban főhőse viszont elég rosszul jár vele. Lehet-e egy filmet csak klisékből összerakni, és megmenti-e a dolgot Amy Adams? Kritika a Netflix filmjéről. Itt a sokszor dicsértük már (például itt, itt és itt) azokat az elmúlt szűk tíz évben megjelent regényeket, amelyek egyszerre ástak a női psziché mélyére és tártak fel – a legtöbbször egy-egy traumával párhuzamosan – valamilyen párkapcsolati problémát, miközben nem kevés primer izgalommal is szolgáltak. Az úttörő egyértelműen Gillian Flynn 2012-es Holtodiglan ja volt, majd jött A lány a vonaton (2015) és A víz mélyén (2017) Paula Hawkinstól, Sarah Pinborough Ne higgy a szemének! című műve (2017), illetve a Nő az ablakban. A. J. Finn 2018-as alkotása annyiban különbözik kissé társaitól, hogy egy férfi írta (aki azonban saját bevallása szerint női aggyal gondolkodik), s hogy habár határozottan megtalálható benne a párkapcsolati problematika is, a hangsúly nem arra, hanem a főhősnő saját súlyos gondjaira esik. A Nő az ablakban központi karaktere,
Anna Fox ugyanis agorafóbiás, azaz nem mer kilépni a házából, mert – egy múltbeli trauma miatt – retteg a nagy terektől.